Kintsugi évszázados művészete: a szépség megtalálása a tökéletlenségben

A Kintsugi (arany asztalosipar) a törött kerámiák javításának évszázados japán művészete. A módszer abból áll, hogy a törött kerámiaszilánkokat aprólékosan összevágják, és a köztük lévő réseket leporolt vagy porított arannyal, ezüsttel vagy platinával kevert lakkal töltik fel.

A törés álcázása helyett a kintsugi a repedéseket és a varratokat egy tárgy történetének és egyedi történetének részeként kezeli. A lakkhoz hozzáadott fémpor káprázatos aranyereket hoz létre, kiemelve a kerámia törésének helyét. Ez az újszerű megközelítés úgy találja meg a szépséget a tökéletlenségben, hogy kiemeli a javításokat, nem pedig elrejti őket. A szakértők úgy vélik, hogy a kintsugi művészete a 15. század végén keletkezhetett, amikor a japán Shogun Ashikaga Yoshimasa egy sérült kínai teástálat küldött vissza Kínába javításra. A repedéseket kijavító ronda fémkapcsokkal azonban visszaadták. Ez inspirálhatta a japán kézműveseket egy esztétikusabb restaurálási technika kidolgozására, aranyfoltos lakk használatával.

Ahelyett, hogy elfedné a hibákat, a kintsugi a tárgy narratívájának és a kor patinájának részeként öleli fel őket. Ez egy költői japán filozófia, amely azt látja, hogy a szépség a törésből és az újra találkozásból fakad.

A nemesfémmel átitatott lakkjavítás japán művészete szorosan összekapcsolódott a teaszertartás során használt kerámiaedényekkel (chanoyu). A matcha tea rituális elkészítése és megosztása azt a wabi-sabi esztétikát testesíti meg, hogy a szépséget a természetes tökéletlenségekben találjuk meg.

Filozófiaként a Kintsugi a hagyományos japán művészetekben fellelhető hibás vagy aszimmetrikus felfogást tükrözi. A repedéseket és varratokat porított arannyal, ezüsttel vagy platinával hangsúlyozva a törést nem álcázásként kezeli, hanem egy tárgy narratív életének eseményeként. Ez normalizálja a kopást és a használatból eredő sérüléseket az idő múlásával. Ez a japán nézethez kapcsolódik, amely szerint értékelik a kezelt és élvezett tárgyból származó kopásnyomokat. Indoklást ad arra, hogy valamit a sérülés után is megőrizzünk, és a javításokat egyszerűen a kialakuló patinája részeként emeli ki, nem pedig a csere okait.

Kintsugi a „no mind” (mushin) zen-koncepciójához is kapcsolódik, amely magában foglalja az anyagi javakhoz való ragaszkodást, valamint a változás és a mulandóság elfogadását az emberi tapasztalat természetes részeként. Ahogy a csésze ép marad, még akkor is, ha eltörik, Kintsugi látja a szépséget, amely a megszakításból és a helyreállítás útjából fakad. A költészetet a szétesésekben és a megújításokban a mindennapi élet elkerülhetetlen oldalaként találja.

A Kintsugi eljárás során a töredezett tárgyakat összerakják, és speciális lakkal látják el. De ellentétben a szokásos ragasztókkal vagy töltőanyagokkal, amelyek a javítások álcázására szolgálnak, az urushi lakkot fémporral, például arannyal, ezüsttel vagy platinával keverik. Ez a repedések kijavítására használt lakkot száradás után csillogó éteri minőséggel itatja át. Ahelyett, hogy láthatatlan javításokat keresnének, a Kintsugi kézművesei inkább úgy döntenek, hogy kiemelik a javításokat azáltal, hogy a varratokat fémlakkkal töltik fel, amely nyilvánvalóan kiemelkedik az eredeti kerámiaszíntől. A Kintsugi a javításokat a szándékos tervezési jellemzőkre emeli, nem pedig a hibákat ezzel a hangsúlyos újraillesztési technikával.

A kintsukuroi néven is emlegetett „aranyjavítás”, a pompás folyamat olyannyira kiemelkedő helyreállításokat eredményez, hogy egy tárgy történetét és folyamatos használatát ünneplő tiszteletadásnak tekinthető – ami az idő múlásával a kopást művészetté emeli. Kintsugiban a látható javítás a történelem megőrzésének és a törésből származó új szépségnek az eszközévé válik.

A meditatív wabi-cha teaszertartáshoz hasonlóan, amelyet a meglévő kínai esztétikával szemben fejlesztettek ki, a törött kerámiákat hagyományosan csúnya fémkapcsokkal javították ki.

A japán történeti beszámolók szerint ez volt az, ami nem tetszett Ashikaga Yoshimasa-nak, a 8. Ashikaga sógunnak, amikor egy kedvenc teáscsészét Kínába küldtek javításra 1480 körül. Amikor a kapcsokkal összeforrasztotta vissza, alternatív japán megközelítést követelt. Állítólag ez adott okot a kintsugi fejlődéséhez.

A kintsugi mesterek az urushi fa nedvét használták fel, amelynek Japánban a lakkhasználatának hosszú ideje nyúlik vissza, ie 2400-ig. Az urushi nedvként ismert, rokon Toxicodendron vernicifluum fajból vagy lakkfából szüretelik. Hasonlóan rokonaihoz, a mérges borostyánhoz és a mérges szumákhoz, az urushi nedv is nagy koncentrációban tartalmaz mérgező urushiolt. A közeggel dolgozók fokozatosan építik ki az immunitást, bár a legtöbb kézműves gondosan védőkesztyűt és maszkot visel a biztonság érdekében, miközben kihasználja az urushi egyedi ragasztó tulajdonságait. Por alakú nemesfémek bevonásával az urushi lakk rétegeibe és kitöltve a repedéseket, a kintsugi kifejezetten japán művészeti filozófiaként született, amely a természetes károkat kifinomult szépséggé emeli.