Mit tudsz a Monte Carlo-i versenypályáról?

A Monacói Nagydíj továbbra is az F1 egyik legikonikusabb, ugyanakkor paradox versenye. Az apró fejedelemség szűk utcáin tartva drámai látványt nyújt a biztonsági kockázatok ellenére. Ahogy Nelson Piquet leírta, a versenyzés olyan, mintha "biciklizni a nappaliban". Anakronisztikus jellege minden évben elviselhető a hírességek csillogása miatt. A látvány felülmúlja a versenyzéssel kapcsolatos aggodalmakat. Az F1-en túl a népszerű történelmi versenyek és az újabb Formula E események adaptált elrendezést használnak. Monaco így megőrzi központi szerepét az F1-es, történelmi és elektromos kategóriáknak otthont adó motorsportokban.

Az áramkör története

1929-ben a gazdag lakos, Anthony Noghés úgy döntött, hogy Monaco szűk kikötői utcáin versenyeket rendez, miután jachtklubját megtagadták a motorsport nemzetközi testületébe, mert nem rendezett hazai versenyt. Egy kanyargós, 3,3 km-es körpályát tervezett a Kaszinó téren és a kikötőben, és elnyerte a helyi sztár, Louis Chiron jóváhagyását. Április 14-én az angol William Grover-Williams 100 fárasztó kör után megnyerte az első négyórás Nagydíjat a szűk utcákon, „Williams” néven versenyezve.

Az áramkör első változásainak áttekintése

Az 1932-es versenyen, amelyet a szezon első Európai Nagydíjaként tartottak, a pályán korai módosításokat hajtottak végre. Az útvonal egyes részeit keresztező villamosvonalakat megszüntették, helyettük simább felületet építettek. A nézők száma az 1930-as évek közepén folyamatosan nőtt, és elérte a 100 000-et, akik rendszeresen részt vesznek a rangos eseményen. A sikánt 1935-ben kissé átalakították lassú autókra, a versenyzés pedig minden évben folytatódott, amíg a második világháború kitörése 1939-ben minden eseményt törölt.

A háború befejezését követően Anthony Noghés 1948-ban ismét kiállt a Monacói GP újjáélesztéséért. Az 1949-es futamot II. Lajos herceg halála miatt kihagyták, de az 1950-es kiadást bekerült a Forma-1-es világbajnokság első sorába.

1952-ben sportkocsik versenyeztek, mivel a Forma-1 szabályzata befejezetlen maradt. A Ste Dévote sarokban kisebb módosításokat végeztek. Tragédia rontotta el az eseményt, amikor Luigi Fagioli versenyző halálosan karambolozott az alagútban az időmérőn, és 18 nap után belehalt sérüléseibe.

A Grand Prix-t 1953-1954-ben törölték. 1955-től azonban visszanyerte helyét a Forma-1-es világbajnokságban – ez a sorozat a mai napig töretlen. Abban az évben a kezdés a vízparton megelőzte a Gasometert. A hírhedt módon Alberto Ascari elvesztette uralmát a sikánnál, és belezuhant a kikötőbe. Csak az ügyeletes békaemberek mentették meg, akik kimentették és visszadöngették Lanciáját a partra.

A sikán 1956-ban leszűkült a lassú autókra, 1957-ben és 1962-ben pedig további finomításokon esett át. 1963-ban a rajtot áthelyezték a boxok mellé, lépcsőzetes rácsozattal, hogy csökkentsék az első kanyarban bekövetkező ütközéseket. Miután Lorenzo Bandini 1967-ben meghalt a sikánnál, a szervezők 100 méterrel közelebb helyezték Tabachoz, és a biztonság kedvéért körönként egy másodpercet csökkentettek a köridőből. Kisebb fejlesztések megőrizték Monaco vonzerejét a versenyzés legikonikusabb állomásaként.

Az áramkör korszerűsítése

Az 1969-es Monaco GP-n először használták az Armco sorompókat a pálya körüli pontokon, ami növelte a biztonságot, de egyben szűkítette a területeket. A következő években további akadályok szorosabb tölcsérhatást eredményeztek. 1972-re a nagyobb védelmet szorgalmazó sofőrök abban az évben ideiglenesen áthelyezték a bányákat, mivel állandó akadályt kellett elválasztani a szerelőktől az autóktól. Mivel a rajtnál/célnál nem volt hely, a boxok a bal kanyarban lévő forgalmi szigetre helyezkedtek el. Egy új sikán is lassította a régi sikánon át és a Tabac kanyar előtt behajtó autókat az átalakított elrendezés miatt.

Rascasse és Ste Dévote 1976-ban lelassult. Az alagút melletti nagysebességű sikánt, amelyet egyre riasztó sebességgel vettek fel, 1986-ban a kijárathoz közelebb, a visszanyert területeken keresztül cserélték le, ami elfolyást eredményezett, de trükkös maradt. Az 1997-es úszómedence S-kanyarok újratervezése visszaszorította a korlátokat, és az 1931-es győztes és régi hivatalnok tiszteletére szentelte a felülvizsgált "Virage Louis Chiron" részt. Az ismétlődő változtatások folyamatosan korszerűsítették Monaco elrendezését, miközben megőrizték történelmi infrastruktúráját.

Az áramkör bővítése

2003-ban mintegy 5000 négyzetméternyi területet foglaltak vissza Monaco déli kikötőjénél, 10 méterrel délre tolva a kört a medence és Rascasse között, és teljesen áttervezték ezt a szakaszt. A medence S-kanyarulatait szorosabb sikán váltotta fel. A következő évben a régi pálya túlépítése 250 négyzetméter plusz gödörterületet biztosított az új, szélesebb gödrök alatt. A 2015-ös változások azt mutatták, hogy a Tabac 2,5 méterrel közelebb került a kikötőhöz a biztonságosabb fordulás érdekében. Az átrendezés kis módosításokkal egészen a medencéig folytatódott. Egy rövidebb ePrix verzió 2015-ben debütált, kihagyva a Sainte Devote utáni dombot, hogy ehelyett élesen lekanyarodjon az Avenue JFK-n a szögletes Nouvelle Chicane hajtűig. A Formula E versenyek minden évben két héttel később megelőzik az F1-et a teljes pályán. Az iteratív meliorációs és infrastrukturális munkák a fizikai korlátok között modernizálták Monaco elrendezését.