Mi az a neo-expresszionizmus, és hogyan változtatta meg a XX

A 20. század eleji expresszionista mozgalmat új életre keltő neo-expresszionizmust a feldolgozatlan és heves érzelmek hulláma jellemezte. Az 1980-as években nagy népszerűségre tett szert erősen szubjektív jellege miatt. Ez a művészi jelenség, amely kezdetben a háború utáni Németországban jelent meg, az 1970-es évek minimalista és konceptuális művészete elleni reakcióként terjedt el világszerte. Ezenkívül a tabuk kihívásával és a határok áttörésével ajtót nyitott a posztmodernizmus előtt.

Az 1980-as években a neo-expresszionista mozgalom agresszív kivitelezési stílusával, nyers primitivizmusával, érzékiségével és heves érzelmeivel ragadta meg a művészeti piacot. A francia, német és egyesült államokbeli művészek alkotásai milliókat kerestek az aukciókon. Bármilyen elérhető felületre festettek, hogy élénk színekkel és többkomponensű textúrákkal közvetítsék a társadalmi tiltakozást, kifejezésmódot és dühöt. Ez a mozgalom a korszak rohamos társadalmi változásait és gazdasági fellendülését tükrözte. A mozgalom gyökerei azonban a második világháború utóhatásaira vezethetők vissza. Georg Baselitz újjáélesztette a német expresszionizmust, amelyet a nácik "elfajzott művészetnek" tituláltak. Munkássága megalapozta a neo-expresszionista mozgalmat, lehetővé téve a német művészek új generációja számára, hogy feltárja a háború utáni években a művészet és a nemzeti identitás kérdéseit.

Baselitz formálódó művészi éveit a kommunista kelet-berlini kommunista kelet-berlini szocreál mozgalomban eltöltött rövid időszaka alakította. A nyugat-berlini absztrakt művészetnek való kitettsége azonban arra késztette, hogy az emberi alakot visszahelyezze a festészet középpontjába, és egy korábban elutasított műfajt a fősodorba emelt. 1963-ban Baselitz nyugat-berlini kiállítása sokkolta a közönséget, és végül szétszedték néhány meztelenséget és önkielégítést ábrázoló festmény szemérmetlensége miatt. A kezdeti visszhang ellenére a bemutató fordulópontnak bizonyult a neo-expresszionista mozgalom számára, és egy évtizeddel később Baselitzt Németország vezető alakjaként emlegették.

Az 1980-as évekre a nyers és érzéki festészet újjáéledése globális jelenséggé vált. A művészeti színteret korábban uralkodó minimalizmust és konceptualizmust felváltották az impasto vonások, élénk színek, miközben a művészek szerte a világon felfedezték a kifejező utakat. A mitológiára, kultúrára, történelemre, nacionalizmusra és erotikára támaszkodva a neo-expresszionisták a művészet megváltó erejét egy olyan punk mozgalomban kamatoztatták, amely gyakran megosztotta a véleményeket.

Sőt, az 1980-as években Julian Schnabel és Jean-Michel Basquiat egy új művészeti hullám ikonjaiként jelentek meg az Egyesült Államokban. Önálló primitív figuráikat felkarolta a dekadens és előkelő művészvilág, köztük Andy Warhol is, aki Basquiat munkásságának szenvedélyes tisztelője volt. Míg a világ minden neo-expresszionista mozgalmának megvolt a maga egyedi stílusa, mindegyikben közös volt a szenvedélyes érzelmek és okok tükrözése.

Németországban, ahol a mozgalom Neue Wilden (Új fauves) néven volt ismert, az érzelmek és a mélyebb jelentés gyökerei különösen erősek voltak. A második világháborút követően Németország nemzeti identitást keresett, és az expresszionizmus felé való elmozdulás ezt a társadalmi változást tükrözte. Olyan művészek, mint Georg Baselitz és Markus Lupertz munkáikkal igyekeztek felülkerekedni a nácik örökségén, míg Anselm Kiefer érzelmileg feltöltött festményei hatékony eszközöket adtak a reflexióhoz. A politika és a társadalmi kommentár megkerülhetetlen volt a háború utáni Németországban, Jorg Immendorff munkája pedig erősen politikai módon kezelte a megosztott ország problémáit.

A neo-expresszionizmust Olaszországban Transavanguardia néven ismerték, ami azt jelenti, hogy "túl az avantgárdon". Célja volt, hogy eltávolodjon az előző Arte Povera mozgalom minimalizmusától. A paródia használata megkülönböztette a Transavanguardiát neo-expresszionista társaitól, amint az Sandro Chia „ál-hősi” műveiben is látható. Francesco Clemente, a mozgalom legismertebb művésze, miután Indiában és New Yorkban élt, nemzetközi stílusokból merített ihletet.

Az Egyesült Államokban a háború, a konfliktusok és a kollektív identitás nem volt központi téma a neo-expresszionizmusban. Ehelyett a New York-i művészek egy csoportja, köztük Eric Fischl, Julian Schnabel és Basquiat rendkívül személyes és kifejező alkotásokat hozott létre, amelyek saját élményeikre összpontosítottak. A nagy prosperitás idején ez a csoport a neo-expresszionista mozgalom legismertebb művészeivé vált, munkáik elképesztő árakat követeltek az aukciókon.