A film jövője: A streaming szolgáltatások veszélyt jelentenek a filmszínházakra?

A ma már több mint egy évszázados moziipar a kezdetek óta a filmes táj alapvető része. Míg a mozik nélkül létező filmek gondolata egykor valószínűtlennek tűnt, a streaming szolgáltatások elmúlt évekbeli rohamos térnyerése valószínűbbé tette ezt a lehetőséget. A streaming platformokat egyre inkább a hagyományos mozi életképes alternatíváiként tekintik, ami aggodalomra ad okot, hogy idővel elavulttá tehetik a filmmozik. Ez a szorongás fokozódott a járvány idején, amikor a színházak bezárásra kényszerültek, és a közönség a streamingre fordult szórakozásuk miatt. Ahogy az emberek hozzászoktak az otthoni filmnézéshez, felmerült egy sürgető kérdés, amely meghatározhatja a filmipar jövőjét: vajon a streaming platformok végül felváltják-e a filmszínházakat?

Elmúlik az a korszak, amikor a mozik volt az egyetlen filmnézés helyszíne. A stúdiók mostantól hasonló bevételt tudnak generálni a streaming szolgáltatásokból, amelyek kényelmet és hozzáférhetőséget kínálnak. Sok stúdió magáévá tette ezt a változást a streamelés sebessége, egyszerűsége és jövedelmezősége miatt. Ez a perspektíva azonban felvet egy kritikus kérdést: vajon a művészet kizárólag kapitalista szemüvegen keresztül történő szemlélése a helyes megközelítés? A stúdiók továbbra is filmeket adnak ki a mozikban, nemcsak a művészi megnyilvánulások és a profitszerzés érdekében, hanem azért is, hogy nagyobb sajtóvisszhangot, nagyobb ismertséget és – ami döntően – nagyobb közönséget biztosítsanak. Ennek védelme érdekében a filmek jellemzően „színházi ablakon” belül működnek, egy meghatározott időszakon belül, amely alatt a filmszínházakon kívül más platformon nem vetíthetők. Ennek az ablaknak a hosszát a stúdiók és a színházi láncok közötti tárgyalások határozzák meg, de az utóbbi években egyre szűkült, a színházak nagy csalódására.

A COVID-19 világjárvány előtt ez az időszak 90 napig tartott, lehetővé téve a stúdiók számára, hogy három hónappal a moziban való debütálás után filmeket adjanak ki streaming platformokon. Mivel azonban a mozik bezárásra kényszerültek a világjárvány idején, a stúdiók megragadták a lehetőséget, hogy egyidejűleg filmeket indítsanak a mozikban és a streaming platformokon – ez a lépés már régóta vágyott rá. Ez a kettős kiadású stratégia lehetővé teszi a stúdiók számára, hogy az első naptól kezdve maximalizálják a profitot, de ez a színházlátogatás csökkenéséhez is vezet. A bezárás idején a színházi láncoknak nemigen volt lehetőségük ellenezni ezt az elmozdulást, mivel sokan már a bezárás szélén álltak.

A lezárást követően a mozik nem engedhették meg az egyidejű megjelenések folytatását, mivel az jelentős anyagi veszteségekkel járna. Következésképpen a stúdiók és a színházak tárgyalni kezdtek, aminek eredményeként a legtöbb stúdió beleegyezett egy 45 napos színházi ablakba, míg az Universal Studios egy rövidebb, 31 napos időtartamot biztosított.

Ez a színházi ablak részben azért létezik, mert a stúdiók még mindig a színházakra támaszkodnak saját előnyük érdekében. A bevételszerzésen túl a színházak rendezvényhangulatot teremtenek egy film körül, és a nézői élményt a puszta szórakozáson túlra emelik. Míg egyes nézők szívesebben nézik meg azonnal az újdonságokat a streaming platformokon, ezek a filmek gyakran hiányoznak azon filmek vonzerejének szélesebb köréből, amelyeket először a mozikban mutatnak be. Ha egy filmet zsúfolásig megtelt színházteremben nézünk meg, az olyan közösségi érzést és izgalmat ébreszt, ami egyszerűen nem jelentkezik, ha egyedül nézünk otthon.

Ezt a tavalyi „Barbenheimer”-jelenség is jól illusztrálta, amikor két nagy film, a Barbie és az Oppenheimer egyidejű bemutatása őrjöngést keltett a mozilátogatók körében. A közönség csoportosan sereglett a színházakba, gyakran tematikus ruhákba öltözve. Hasonló esemény bontakozott ki a Taylor Swift: The Eras Tour megjelenésével, amely koncertszerű élményt kínált a nézőknek színházi környezetben. Ezt az egyedülálló "színházi élményt" a streaming platformok egyszerűen nem tudják megismételni.