A mesterséges intelligencia híres festmények rejtett műalkotásait tárja fel

Az új technológiák megjelenésével a kutatók és művészettörténészek új információkat tárhatnak fel az elveszett és sérült műalkotásokról. Az olyan technikák, mint a röntgen és az infravörös képalkotás, lehetővé tették a szakértők számára, hogy belássanak a festmények felszíne alá, felfedve a korábban rejtett részleteket. Például a röntgensugaras képalkotást Vincent van Gogh önarcképének feltárására használták egy másik festménye alatt, míg infravörös képalkotást Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című filmjének alulrajzolására.

Ezeken a képalkotási technikákon kívül más technológiákat, például 3D nyomtatást és számítógépes modellezést is használnak a sérült műalkotások helyreállítására és megőrzésére. A 3D nyomtatást például törékeny ősi tekercsek pontos másolatainak létrehozására használták, így a kutatók további károsodás veszélye nélkül tanulmányozhatják őket. Hasonlóképpen számítógépes modellezést használnak a sérült műalkotások virtuális rekonstrukcióinak létrehozására, lehetővé téve a szakértők számára, hogy részletesebben tanulmányozzák azokat, és még helyreállítási terveket is kidolgozzanak.

Az új technológiák használata segít új információk feltárásában a világ néhány legnagyobb műalkotásáról, közelebb hozva bennünket azok valódi történetének és jelentőségének megértéséhez. Ezen eszközök használatával továbbra is megőrizhetjük és megóvhatjuk kulturális örökségünk felbecsülhetetlen értékű darabjait a jövő generációi számára. A mesterséges intelligenciát (AI) például a sérült vagy elveszett műalkotások helyreállítására és megőrzésére használják. Egyes esetekben az AI még részleteket is képes feltárni egy korábban elrejtett vagy elveszett műalkotásról. Például az AI használható a festmények röntgen- és infravörös képeinek elemzésére, hogy felfedje a rejtett rétegeket vagy alulrajzokat. Más esetekben virtuális rekonstrukciókat készíthet a sérült műalkotásokról, lehetővé téve a szakértők számára, hogy tanulmányozzák és restaurálási terveket dolgozzanak ki ezekhez a darabokhoz.

Eddig az AI értékes eszköznek bizonyult a műrestaurálás és -megőrzés területén. Az AI segítségével rejtett részletek feltárására és virtuális rekonstrukciók létrehozására a szakértők jobban megérthetik a sérült és elveszett műalkotásokat, és terveket dolgozhatnak ki azok megőrzésére a jövő generációi számára. Egyes esetekben az AI-t a festmények röntgen- és infravörös képeinek elemzésére használják, hogy felfedjék a rejtett részleteket vagy alulrajzokat. Az emberi hozzájárulás ebben a folyamatban magában foglalja a röntgenkép megtisztítását, hogy eltávolítsa az elemeket a felületfestményből, és összegyűjti a művész munkáiból egy adatkészletet, hogy a gép megtanulja a stílusukat.

A mesterséges intelligencia alkalmazása a műalkotások restaurálásában és megőrzésében azonban nem problémamentes. Az egyik akadály, amellyel a kutatók találkoztak, a hagyományos röntgensugárzás által nyújtott korlátozott információ, amelyet először a 19. században használtak festményeken. Ennek kiküszöbölésére a konzervátorok gyakran mintákat vesznek a vászonról, hogy többet megtudjanak az anyagokról, a pigmentekről és az esetleges sérülésekről. Az újabb szkennelési technológiák azonban most már lehetővé teszik számukra, hogy a mű érintése nélkül hozzájussanak ehhez az információhoz.

A londoni Nemzeti Galéria a University College London és az Imperial College London együttműködésével az Art Through the ICT Lens (ARTICT) nevű projektben a legkorszerűbb szkennelő berendezésekkel tisztább képeket készít a festményekről.

Az egyik festmény, amelyet ennek a projektnek a részeként tanulmányoztak, Francisco de Goya Doña Isabel de Porcel (c. 1805) című képe, amely alatt egy férfi portréja rejtőzik. Ennek a rejtett portrénak a feltárására az elektromágneses spektrum különböző régióiból több szkennelést kombináltak, ezt a folyamatot korábban kézzel végezték. Az ARTICT projekt részeként végzett kutatásnak köszönhetően azonban ez a folyamat már számítógép segítségével is elvégezhető.

Vannak, akik megkérdőjelezték azoknak a projekteknek a pontosságát, amelyek technológia segítségével próbálnak újjáteremteni az elveszett műalkotásokat. Például a Google Arts & Culture azon kísérletét, hogy újraszínezze Klimt kari festményeit, amelyek tűzben elpusztultak, és csak fekete-fehér fényképekről ismertek, bírálat érte, mert túlzott művészi engedélyt használ, és a festményeket "rajzfilmekké" redukálta. Ezzel szemben Erdmann megpróbálta korlátozni az emberi esztétikai hozzájárulást saját rekonstrukcióiban, és a végső képet egy algoritmus választja ki, nem pedig a szakértők. Az ilyen típusú projektek lehetőséget kínálnak annak feltárására, hogyan nézhetett ki egy elveszett remekmű, és a történelmi rekonstrukció hosszú hagyományának részét képezik. Azonban nemrégiben hozták létre és tapasztalták meg digitálisan, így az eredeti mű változatlan marad. E próbálkozások közül a legjobbak nyíltan nem meggyőzőek, és kiindulópontként szolgálnak saját képzeletünk számára.